Tavaszi mélypontján az aranyár

2016.05.30.

 

Dollárban három hónapos mélypontra esett az arany ára, ami egyben azt is jelenti, hogy tavasszal még nem volt ennyire olcsó a sárga nemesfém, már amennyiben az unciánkénti 1200 dollárt olcsónak tekinthetjük. Forintban kissé más a helyzet, mert a magyar fizetőeszköz az utóbbi hetekben gyengült, így az április elején látott mélypontnál most valamivel magasabb az aranyár.


A kommentárok szerint Janet Yellen szavaira erősödött a dollár más devizákkal szemben, és így az arany némiképp ismét vesztett vonzerejéből. A Fed-elnök ugyanis annak a nézetének adott hangot, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő, általa vezetett intézménynek a közeli hónapokban újból kamatot kellene emelnie, amennyiben a gazdaság a várakozások szerint tovább erősödik és ezzel együtt új munkahelyek jönnek létre. Az arany ára főképpen azóta indult meg a lejtőn, amióta a Fed nyíltpiaci bizottságának áprilisi ülésén készült jegyzőkönyvet nyilvánosságra hozták, ebből ugyanis kiderült, hogy a bizottság több fontos tagja támogatna egy mielőbbi kamatemelést. 


Úgy tűnik, hogy a világ pénzügyi elitjéhez tartozó emberek, akik korábban hallani sem akartak az aranyról, most maguk is vásárolják, illetve követőiknek befektetésre ajánlják a nemesfémet, és az árfolyam hosszabb távú emelkedését prognosztizálják. Így például Dennis Gartman, aki évek óta az aranyba való befektetéstől óvott, decemberben megváltoztatta álláspontját, ahogy azt honlapunkon is említettük. Azóta több alkalommal is megerősítette a sárga nemesfémre vonatkozó ajánlását, legutóbb éppen néhány nappal ezelőtt. Ekkor azt mondta, hogy - legalábbis a dollár-alapon gondolkodó amerikai befektetőknek - a legoptimálisabb pont a beszállásra a júniusi Fed-ülés környékén jöhet el, ekkor lehet a dollárban számított aranyár mélypontja. A legnyomósabb érv szerinte az arany mellett, hogy az infláció ismét növekedni kezd, legalábbis Amerikában, és az arany tradicionálisan biztos menedéknek számít az inflációval szemben.


Peter Boockvar - aki szintén a Wall Street egyik legnagyobb figyelemmel kísért elemzője - azt mondta, hogy az árfolyam visszaesése csak átmeneti lesz, hosszabb távon pedig a korábbi történelmi csúcsot, 1900 dollárt is túl fogja szárnyalni az aranyár, így most van itt a legalkalmasabb idő az aranyba történő befektetésre. Ahhoz, hogy az aranyár hosszabb távon és nagy mértékben essen, szerinte a Fednek legalább 1-2 százalékkal kellene emelnie az alapkamatot a következő két évben, ami teljesen elképzelhetetlen.

 

Kenneth Rogoff, a Harvard egyetem híres közgazdászprofesszora a feltörekvő országok jegybankjainak javasolja, hogy tartalékaik egy részét a dollár helyett csoportosítsák át az aranyba. Ezek persze nem feltétlenül amerikai közgazdászok véleményétől teszik függővé saját stratégiájukat, hiszen pl. az oroszok és a kínaiak régóta folyamatosan növelik aranytartalékukat. Így az első negyedévben Oroszország 46, Kína 35 tonna aranyat vásárolt. Ezek a tranzakciók egyben komoly támaszt is jelentenek az árfolyam számára. A JP Morgan privátbanki részlege, amely hamarosan már csak 10 millió dollár feletti vagyonnal rendelkező ügyfeleket fogad, új és nagyon hosszan tartó emelkedést vár az arany árfolyamában, és szűk, de annál vagyonosabb ügyfélkörének a sárga nemesfémbe történő mielőbbi befektetést javasolja. Ha a jegybankok és a leggazdagabbak növekvő mértékben veszik az aranyat, akkor ez bíztató lehet a jövőre nézve, mert - amennyiben a rövid távú profitot hajszoló spekulánsok egy kisebb áresés miatt tömegesen kényszerülnének elhagyni a piacot - lesznek olyanok, akik éppen az olcsóbb árat kihasználva jelennek meg a vételi oldalon, és ezáltal kisebb az esélye a komoly árzuhanásnak.

 

Figyelemre méltó, hogy a nemesfémekkel kapcsolatban notóriusan negatív véleményt megfogalmazó Goldman Sachs elemzői is revideálták korábbi állaspontjukat, és jelentősen emelték árfolyamcéljukat. Igaz, hagyományaikhoz igazodva továbbra is enyhe csökkenést várnak, de egy éves időtávon 15 százalékkal, 1000-ről 1150 dollárra emelték az általuk várt célárat. Ráadásul a Goldman egy másik, aranybányákkal foglalkozó elemzése a bányavállalatokat arra bíztatja, hogy értékeljék újra növekedési lehetőségeiket, mert a bank szakemberei úgy vélik, hogy a szektor - öt nehézségekkel és megszorításokkal terhes év után - egy hosszan tartó, felívelő ciklus kezdetén van.


Természetesen mindazoknak, akik eddig nem dollárban tartották megtakarításaikat, ezeken az elemzéseken túl figyelembe kell venniük azt is, hogy a dollár ismét erősödni kezdett a kamatemelési várakozásoknak köszönhetően, így akár az is előfordulhat, hogy az arany és más nyersanyagok ára dollárban csökken, miközben más devizákban esetleg - azoknak az amerikai pénznemhez képest bekövetkező gyengülése miatt - emelkedik.


TP