Aranytartalék növelés
Miközben a fejlett országok jegybankjai és pl. az IMF aranytartalékaikat az utóbbi időben csökkentették (ennek sokak szerint egyik célja az arany árfolyamának manipulálása volt), egyes feltörekvő, exportorientált, elsősorban ázsiai országok (pl. India, Kína, Kazahsztán) lendületesen növelik aranytartalékaikat. Mivel a fentebb említett okokból sem az amerikai dollár, sem más devizák nem élvezik ezeknek az egyre sikeresebb és a világválság ellenére is jelentős exportbevételhez jutó országok vezetőinek bizalmát, érdeklődésük a “régi jó” befektetési arany felé fordult és devizatartalékaikban egyre nagyobb hányadot tesz ki az arany.
Sajnálatos tény, hogy a Magyar Nemzeti Banknak ezzel szemben mára alig maradt aranytartaléka. Marc Faber, a közismert svájci közgazdász és rendkívül sikeres befektető szerint a fejlett országok jegybankjainak magatartása igen jó kontraindikátor, pl. a svájci jegybank – jónak nem nevezhető időzítéssel – éppen az ezredforduló környékén, az arany árfolyamának mélypontján szabadult meg aranytartalékának jelentős részétől, jóllehet nem voltak akkor sem pénzszűkében. Marc Faber körülbelül azóta ajánlja a befektetési aranyat népes olvasótábora figyelmébe.