Skip to main content
Loading...
Javuló hangulat

Javuló hangulat a piacon

Úgy tűnik, az elmúlt hetekben ismét a "bikák" vették át az irányítást az arany piacán, és a sárga nemesfém árfolyama dollárban lendületes - bár nem zökkenőmentes - emelkedést mutatott. Bár a várakozások szerint szinte biztosra vehető, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed júliusban  még egyszer kamatot emel, de a legutóbbi amerikai inflációs és egyéb gazdasági adatok alapján egyre valószínűbb, hogy ez lesz az utolsó kamatemelés. Az emelkedő kamatok eddig erős ellenszelet jelentettek az arany számára, hiszen a nyersanyagok nem fizetnek kamatot, így aki pl. nemesfémbe fektet, az lemond a máshol (pl. állampapíroknál) megszerezhető kamatokról. Ráadásul a dollár jórészt éppen az emelkedő kamatoknak köszönhetően emelkedett más devizákkal szemben, így várhatóan a dollár erősödése is véget érhet. A német Heraeus cég elemzői szerint ezek után valószínűtlen, hogy újból 1900 dollár alá essen egy uncia arany ára, ahol még június végén volt. Az optimista várakozások következtében ismét a vásárlók kerültek túlsúlyba a piacon, ennek köszönhetően július 18-án már 1985 dollárt ért egy uncia, itt azonban ellenállásba ütközött, és miután a dollár másnap kis mértékben erősödött, az aranyár visszaesett 1980 dollár környékére. Euróban és magyar Forintban viszont emelkedés volt, hiszen a dollár erősödése nagyobb mértékű volt mint a sárga nemesfém árában bekövetkezett kis korrekció.

Olvasóinknak ajánljuk a Portfolio.hu cikkeit (Nyolchetes csúcson ragadt az arany árfolyama; Újra lendületben az arany - Mi áll a háttérben?); és két angol nyelvű cikket (Bullish sentiment creeps back into gold market, but analysts warn about resistance at $1,980Gold rallies as empowered bulls set sights on $2,000).